A halál után a gyászreakciót általában négy fázisra szokták osztani (a gyász szakaszai) és fél vagy egy évig is eltarthat, amíg ezeken a fázisokon átmegyünk (hitetlenkedés – bánat – düh – elfogadás), így tudjuk feloldani azt.
A cikk végén egyik témával kapcsolatos rádió interjúm is megtalálható.
A halál után a gyászreakciót általában négy fázisra szokták osztani (a gyász szakaszai) és fél vagy egy évig is eltarthat, amíg ezeken a fázisokon átmegyünk (hitetlenkedés – bánat – düh – elfogadás), így tudjuk feloldani azt.Az első fázisban sokként ér a hír és szinte el sem hisszük azt, ami történt, ilyenkor belső némaság jellemez minket. Nehéz tudomásul venni a halálhírt. A második szakaszban a gyászoló tudomásul veszi a halálesetet. Ezután dühöt is megélhet és csak az utolsó fázisban indul el a feloldása a traumatikus élménynek. A hirtelen halál több felháborodással és kevesebb elfogadással szokott járni.
Pszichológus az azonnali áttörés jegyében.
Milyen specifikus bizarr dolgok léphetnek elő és a plasztinálás
Kapcsolódó cikkek:
- Hogyan élhetnek e folyó vízével az emberek melybe, ha mi merészkednénk bele, akkor az intenzíven kötnénk ki? A halál, mint képzeletbeli veszély? – hit, félelem, halál, India, Varanas, élet és halál, halál után, elmúlás halál, halál utáni élmény 2/1. rész
- Hogyan élhetnek e folyó vízével az emberek…? A halál, mint képzeletbeli veszély? – hit, félelem, halál, India, Varanas, élet és halál, halál után, elmúlás halál, halál utáni élmény 2/2. rész
- A halál művészete és a karma jelentése a szent, ősi iratok szerint – halál után, a halál után, halál utáni élet, élet és halál, halál utáni élmények, élet halál
- Mi vár ránk a halál után?
- A lelki fejlődési szakaszai a keleti pszichológia alapján, melyet mindannyian végigjárunk. A jógatudomány pszichológiája egyesítve a nyugati megközelítésekkel – Alexander Lowen , hányási reflex, jóga, kreativitás, regresszió, pszichoanalitikus elméletek, energia központjaink 7/5. csakra, torokcsakra




